Mit jelent a szaldó elszámolás?

A szaldó elszámolást a napelemes rendszerek kapcsán használjuk. Az erre való átállás első lépése, hogy az eddigi mérőóránkat kicseréltetjük egy új, ad-vesz változatra. A kétirányú mérőóra fogja tudni mérni a napelemünk által termelt energia mennyiségét. De mit is jelent ez pontosan?

Ebből a cikkből kiderül, hogy mit jelent a szaldó elszámolás.

Szaldós elszámolás napelemes rendszereknél

A szaldó elszámolást a napelemes rendszerek esetében alkalmazzuk. A kétirányú mérőórára váltást könnyedén megtehetjük, hogy csak az adott energiaszolgáltatóval kell kapcsolatba lépnünk. A szaldós elszámolásnál a felhasználónak csak a hálózatra kötött és onnan vett energia különbségét szükséges megfizetnie.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Amint lecserélték az ad-vesz órára a régi fajta eszközt a szolgáltató az elszámolás módját meg fogja változtatni a szaldós verzióra. Ezt követően érkezni fog egy elszámoló számla, ami lezárja az eddigi időszakot. A korábbi időszakban elhasznált áram mennyiségét a szakemberek ellenőrzik és felrögzítik, majd küldenek egy elszámoló számlát az utolsó leolvasás és a mostani közötti időszakról. Innentől kezdve viszont nincsen havi elszámolás, hanem az éves számla lép életbe. Az áramszolgáltató így évente fog már csak elszámolni a felhasznált és megtermelt áram különbségéről.

Napelem elszámolás változás részletei

Fontos tudni azonban a napelem elszámolás változás részletei kapcsán, hogy hiába cseréltettünk év közben órát, az elszámolásra továbbra is a korábbi időszakban kerül során. Ha eddig májusban volt az éves leolvasás, akkor ezt követően is így marad, annak ellenére, ha esetleg szeptemberben került volna bevezetésre a napelemes rendszer.

Mi a helyzet termelési többlet kapcsán?

Lehetséges olyan eset, hogy az éves elszámoláskor több energiát termeltünk a hálózatra, mint amennyi felhasználásra került. Ebben az esetben három lehetőség közül lehet választani. Az első, hogy ügyfélként kérhetjük a betáplálási többlet számla kiállítása nélkül kerüljön kifizetésre. A másik eshetőség, hogy a számlát kiállítják, ekkor azonban a kiállítónak adófizetési kötelezettsége keletkezik, amelynek megfizetése az adott ember felelőssége. A harmadik opció pedig, hogy a többlet energia kifizetése, a számla kiállításától kezdve két évig áll fenn. Ha azonban nem kerül bevezetésre, akkor elveszik.

Összegezve:

A szaldó elszámolást tehát a napelemes rendszerek kapcsán használjuk. A régi mérőóra leszerelését követően egy ad-vesz változatot kapunk a szolgáltatótól, amely folyamatosan méri a termelt és felhasznált energiát. Érdemes azonban tudni a napelem elszámolás változás részletei kapcsán, hogy az elszámolási időszak nem változik meg. Ha korábban májusban volt az éves leolvasás, akkor ezt követően is ekkor fog történni. Mindegy, hogy mikor került bevezetésre a rendszer.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* GDPR checkbox elfogadása kötelező.

*

Elfogadom.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .