A legjobb napelem pályázatok 2021-ben

A napelemes pályázatok terén jelentős változás tapasztalhattunk a 2021-es évben. Ezeknek köszönhetően jelenleg is több konstrukció is elérhető, illetve elérhetővé válhat az év második felében. Ezért az alábbiakban ezekkel a forrásokkal foglalkozunk, összegyűjtve a legjobb napelem pályázatokat 2021-ben.

Otthonfelújítási támogatás napelemes rendszerre

2021 januárjában indult el egy új lakás felújítási támogatás. Ezt a forrást, a legalább 1 gyermeket nevelő háztartások vehetik igénybe. A támogatás mértéke maximum 3 millió Ft lehet, melyet napelemes rendszer telepítésére is fordíthatunk.

Otthon felújítási támogatás jellemzői

Az Otthon felújítási támogatásról az alábbiakat érdemes kiemelni:

  • maximálisan igényelhető összeg a felújítási költségek 50%.
  • maximum 3 millió Ft-ig támogathatóak a felújítások
  • anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető
  • utófinanszírozásos.

Fontos kiemelni, hogy a pályázat utófinanszírozásos volta miatt a beruházást követően van lehetőségünk, ennek 50%-át visszaigényelni, maximum 3 millió Ft-ig. Tehát a beruházás megvalósulásához elő kell teremteni a tőkét, de utólag visszaigényelhető ennek fele.

MFB 0%-os hitel Pest megyében

2021. február 22-én örömteli hír jelent meg, mely szerint újranyitották a VEKOP 5.2.1-17 pályázatot, amellyel Pest megyében vehető fel 0%-os hitel napelemes rendszerre, csupán 10% önerővel. A támogatás nagy előnye, hogy 2023. december 31-ig szaldós elszámolású napelemes rendszerre is lehet fordítani.

A pályázati program hivatalos neve egyébként: “Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” című (VEKOP-5.2.1-17)

Konstrukció jellemzői

A pályázatról mindenképp érdemes tudni, hogy jelenleg csak a Közép-Magyarországi régióban használható fel. Emellett az alábbiakban foglalható a hitalprogram jellemzői:

  • minimum 500 000 Ft, maximum 5 millió Ft igényelhető
  • önrész mértéke az összköltségek minimum 10%-a
  • futamidő maximum 20 év lehet

30-40%-os vissza nem térítendő napelem támogatás

2021 egyik legjobb híre, hogy 30-40%-os vissza nem térítendő támogatás várható családi házakra ebben az évben.

A támogatás keretein belül a napelemes rendszerek 30-40%-át vissza nem térítendő formában fogja támogatni az állam, hogy ezzel ösztönözzék a családokat, hogy mielőbb átálljanak megújuló energia, napenergia használatára. A támogatást várhatóan azok a nagycsaládos háztartások vehetik fel, akik az ország fejletlenebb régióiban élnek.

A leendő pályázattal azonban fontos információ, hogy azok, akik elnyerik majd a pályázatot és megkapják a vissza nem térítendő támogatást már nem a mostani szaldó elszámolásos rendszerben, hanem az úgynevezett bruttó elszámolással köthetnek majd szerződést.

A támogatási egyébként várhatóan 2021. júniusától lesz elérhető.

Falusi CSOK napelemes rendszerre

Már 2019. július 1-től elérhető az úgynevezett falusi CSOK is, melyet az 5000 fő alatti létszámú falvakban (akár használt) ingatlant vásárlók vehetnek fel. A felvehető összeg a gyermekek számától függ:

  • 1 gyermek esetén 600.000 Ft
  • 2 gyermek esetén 2.600.000 Ft
  • 3 gyermek esetén 10.000.000 Ft

A falusi CSOK összegének felét a vásárlásra, másik felét a felújításra lehet fordítani, melyben az energiakorszerűsítés, valamint a megújuló energia használatára való átállás is elszámolható.

Mindenképpen megéri a felújításhoz rendelkezésre álló összegből napelemes rendszerbe is fektetni, hiszen a CSOK-ot felvevő családok legalább 10 évig a felújított ingatlanban kötelesek lakni, a napelemes rendszer pedig évtizedekre lenullázhatja a villanyszámlát.

Összegezve: Pályázatok terén tehát 2021-ben egészen széles a választék, melyek között találhatunk kedvezményes hitelkonstrukciót, vissza nem térítendő támogatást és ingatlan vásárlással egybekötött lehetőségeket is. Ezekről mindenképp érdemes lehet szakértő segítségét kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* GDPR checkbox elfogadása kötelező.

*

Elfogadom.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Read previous post:
Négy buktató napelem telepítés során

A napelemes rendszerek kivitelezését érdemes nagyon átgondolni és szakértő kezekre bízni. Már egy apró téved miatt is nagyon mélyre kell

Close