Napkollektor mérete

Napkollektorok telepítése során felmerülhet hatékonyság, teljesítmény, típus választás kérdése, de ezek mind egyetlen nagy kérdés köré csoportosulnak, mely arra irányul, hogy számunka mekkora a szükséges napkollektor mérete. Amennyiben ezt a témát alaposan körbejárjuk, akkor nagy valószínűséggel a típust és a hatékonyságot is körültekintően megválaszthatjuk.

Így fontos információkat szerzünk a napkollektor telepítéséhez.

Napkollektor felületének meghatározása

Általánosságban elmondható, hogy 100 liter tárolókapacitásra megközelítőleg 2-4 négyzetméternyi napkollektor felület szükséges, ha a napkollektor elhelyezése déli tájolású és 30-45 fok közötti lejtésű. Ez az arány lehetővé teszi, hogy akár télen is jelentős megtakarítást érjünk el.

A szükséges napkollektor darabszám családi házaknál, 4 tagú családot feltételezve általában kettő vagy három darab. Ez a darabszám, a tároló térfogatán kívül függ a tető dőlésszögétől, tájolásától,

Alacsony dőlésszög esetén két kollektor is megfelelő, hiszen ez a nyári időszakban, vagyis az üzemi időszakban, ez elégséges.

Meredek tetőfedés esetében három kollektor javasolt, ezzel az egész éves üzem is biztosítható

Napkollektor típus megválasztása

Napkollektorok esetén megkülönböztethetünk sík napkollektorokat és vákuumcsöves napkollektorokat. A két kollektor teljesítményének aránya kb. 2:1-hez a vákuumcsöves javára, vagyis vákuumcsövesből kevesebbel érhetünk el ugyanakkora hatást.

Nagy általánosságban igaz, hogy egy ember átlagos 50 liter/napos meleg vízigényét 1 négyzetméter sík kollektorral, vagy 0,5 négyzetméter hasznos felületű vákuumcsöves kollektorral lehet ellátni.

Azonban érdemes figyelni arra, hogy a vákuumcsöves kollektoroknál a forgalmazók sokszor az összfelületet adják meg. Ilyenkor a vákuumcsövek közötti részt is beleértik, ami így 25%-kal nagyobb felületet eredményez.

napkollektor-merete

Napkollektor elhelyezése

A legfontosabb szükséges feltétel napkollektor rendszer elhelyezésekor a déli tájolású tetősík megléte. Még elfogadható a délitől 20-30 fokos eltérés.

A tető dőlésszöge meghatározza, hogy a téli időszakban fog-e egyáltalán rásegíteni a rendszer a hagyományos üzemre:

  • Ha a dőlésszög kisebb mint kb. 25 fok (vagyis lapos dőlésű a tető), akkor nem nagyon, viszont nyáron annál jobban.
  • Ha 45 fok körül van (meredek), akkor napos téli időszakban akár 80%-ban is rásegíthet, és ez a dőlés még nyáron is megfelelő.
  • Az ideális dőlésszög 35 és 40 fok között van, ha egész éves időszakban gondolkodunk.

Egy kollektor panel mérete 2 méter magas és 1 méter széles, és állítva egymás mellé helyezve szokták a kivitelezők elhelyezni, tehát a tetősíkon egy 2×2 vagy egy 2×3 méteres egybefüggő felületet kell számukra biztosítani.

Fontos, hogy ezt a felületet napszaktól és évszaktól függetlenül lehetőleg ne takarja el semmi a nap elől. Ezen kívül meg kell vizsgálni a tervezett szolár tároló elhelyezhetőségét, az összekötő csővezetékek nyomvonalát, hogy nincs-e valahol a rendszer megépítését kizáró tényező.

Napkollektor víztároló méretének meghatározása

Az átlagos napi használati melegvíz szükséglet személyenként, 45 °C fokos meleg vízből, nagyjából 50 liter. A szükséges tárolókapacitás így 50 liter, szorozva a családtagok számával.

Ez a melegvíz mennyiség azonban nem tartalmaz melegvíz tartalékot a felhős napokra, legfeljebb annyit, amennyivel magasabb az elért vízhőmérséklet 45 °C foknál. Ennek kiküszöbölésére nagyobb tárolókapacitást szükséges tervezni, kb. 70 liter/fő értékkel számolva.

Emellett pedig arra is szenteljünk figyelmet, hogy egy vagy két hőcserélős tartályra van szükség, illetve hogy hány körös rendszert tervezünk.

Egykörösre van szükség, ha a kollektort használati meleg víz előállítására alkalmazzuk, kétkörösre, ha pl. fűtésrendszerbe is kapcsolná, vagy a tároló vizét kívánja más módon is melegíteni.

A tároló esetében figyeljünk arra is, hogyha a tér, ahol a tárolót elhelyezzük, nem hőszigetelt, a tárolót és annak vízoldali bekötő vezetékeit célszerű szigeteléssel körbevenni.

Összegezve:

A napkollektor rendszer mérete tehát nagyban függ a háztartás létszámától, illetve attól is pontosan mire szeretnénk a napkollektor által termelt hőt felhasználni. Ezek fényében már jó kiinduló pontot kaphatunk a számunkra ideális rendszer kiépítéséhez.

A napkollektor hatásfoka szintén jelentős kérdés már a tervezés során. Erről részletesen írtunk a Napkollektor hatásfoka című cikkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* GDPR checkbox elfogadása kötelező.

*

Elfogadom.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .